Chanel

Önök közül bizonyára már sokan jártak Európa egyik legcsodálatosabb városában, a művészetek és a divat fellegvárában, Párizsban. A szerencsések vélhetően már lepillantottak az Eiffel-toronyról, vetettek keresztet a Notre Dame falai között, és naphosszat csodálták a Louvre felülmúlhatatlan értékeit is. De vajon mindezek után hányan jártak a rue Cambon 31-es számú háza előtt?

Talán jogos a kérdés: Miért tették volna? Azonban mielőtt válaszolnék erre, egy kis játékra hívom Önöket. Hunyják le a szemüket, és képzeljék el egy tipikus párizsi ház manzárd-részét, ahol nem kevesebb, mint 100 varrónő szorgoskodik egyszerre. Munkájuk gyümölcseként elegáns kosztümök, egyszerű vonalú, igaz néha merész, s mégis kényelmes női öltözékek jönnek létre. Ugyanebben a pillanatban az épület egy másik szegletében egy hófehér haját lófarokban viselő férfi skicceli fel legújabb ruhaköltemény-ötletét, s valószínűleg még e tevékenység kedvéért sem veszi le örökké viselt, mélysötét napszemüvegét. Ahogy képzeletbeli tekintetük az épület alsó szintjére téved, megpillantják a világ egyik leghíresebb haute couture üzletét, ahol a bejárat felett már több mint 80 éve a következő felirat áll egyszerű, fekete betűkkel: Chanel. Ez a rue Cambon 31-es számú háza, ahol sok évtizeddel ezelőtt egy valószínűleg mindannyiunkat túlélő legenda született. A fent említett lófarkas, napszemüveges úriember pedig nem más, mint a divatvilág reneszánsz embere, Karl Lagerfeld, aki 1983 óta a Chanel fő tervezője. Igaz, neve mára egybeforrt a márkával, a divatcég története mégis sokkal korábban, még 1883-ban kezdődött.

Ebben az évben a franciaországi Saumurban megszületik egy kislány, akit a világ Coco Chanel néven ismer majd meg, pedig valódi neve Gabrielle Bonheur Chasnel. A Chanel nevet egy figyelmetlen anyakönyvvezetőnek köszönheti, aki családi nevéből kifelejtette az „s” betűt. Néhány évvel később a kis Gabrielle a meleg családi fészek helyett hirtelen egy árvaházban találja magát, ugyanis édesanyja halála után apja elhagyja őt és két nővérét. Ezt azonban nagynénéik nem nézik jó szemmel, s magukhoz veszik a gyerekeket. Ebben az emancipált, nőies környezetben szívja magába Gabrielle azt a mintát, ami későbbi összes sikerének alapjául szolgál: a modern nő képét. Ez a nőtípus szabad mozgásteret engedő, kényelmes ruhákat viselhet a feszes fűző és a tollas kalapok helyett, hordhat korábban kizárólag férfiaknak fenntartott textíliákat, és ha úgy támad kedve, bizsuval felékesített konfekció-kosztümben megy munkába.

Szóval adott egy fiatal lány, aki kezdetben vidéki sanzonénekesként énekesnői babérokról álmodik, s bár kényelmes életszínvonalát a rajongói körét kitevő férfiaknak köszönheti, gyermekdalokkal tarkított repertoárja miatt hamarosan ráragad a „Coco” becenév. Ez a kor átlagához képest jóval emancipáltabb kis hölgy pedig 1910-ben végre megnyitja első üzletét, egy kalapboltot. Bár ő maga sem gondolná, de ezzel a tettével megalapozza a világ egyik legelőkelőbb divatházának létrejöttét.

Az áttörés
1913-ban üzletet nyit a divatos üdülőhelyen, Deauville-ban, ahol a már elhíresült kalapjai mellett első, bő szabású, a kor divatjához képest sportos, illetve kényelmes alkalmi ruhái is megjelennek a polcokon. 1916-ban a Biaritz-ban is megnyílik egy szalonja, majd 1920-ban átköltözik a már korábban említett rue Cambonra, ami a mai napig a cég székhelye. Ekkoriban Chanelt és ruháit mindenki merésznek tartja: haját kisfiúsan rövidre vágatja, a fűzőt félredobja, helyette inkább férfinadrágot visel, és hagyja, hogy a nap lebarnítsa a bőrét. Vásárlói azonban imádják ruháinak egyszerűségét, s ezt a meglepően nagy sikert az I. Világháború kitörése csak tovább fokozza, hiszen a válságos években minden nő kényelmesebb öltözékre vágyik a merev fűzőnél. A ’20-as, ’30-as évek folyamán Coco tovább igyekszik forradalmasítani a női öltözködést, különösképpen a jellegzetes, tweed anyagból készült Chanel kosztüm népszerűsítésével. Ez az öltözék adja meg elsőként a nőknek azt a kényelmes, mégis elegáns, kifogástalan és egyszerű külsőt, ami a férfiak háromrészes öltönyét jellemzi. Jellegzetes tweed és dzsörzé kosztümjei valóságos divathóborttá válnak ez idő tájt Párizsban, s ekkor rukkol elő a női nadrággal, valamint a „kis fekete ruhával” is. Összeállításait hosszú, hamis-gyöngyfüzér ékszerekkel, aranygombokkal dobja fel, és megálmodik sok strasszból, gyémántból, rubintból készült karperecet és melltűt is. A legzseniálisabb ötlete azonban a világ első dizájner-parfümjének megalkotása.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2009. márciusi számában olvashatják!