Ma 2018. 02. 20.,
Aladár, Álmos napja van

Utazz el! Éld át! Írd meg!

EXPLORERS WANTED! Keressük a világ legbátrabb utazóit, legvadabb fotóit / videóit, legvagányabb bloggereit. Jelentkezni az info@explorergroup.hu e-mail címen lehet.

A felfedezők köztünk vannak!

A gízai piramisok

2009-02-24 | Utoljára módosítva: 2011-04-19 15:22:35
Szerz(ők): Dr. Vanek Zsuzsanna | Fotós(ok): Dr. Vanek Zsuzsanna, National Geographic Channel

Ma is csodálattal tölt el mindenkit a Gízai platón álló három hatalmas gúla, a három óbirodalmi fáraó, Kheopsz, Khefrén és Mükerinosz monumentális sírja. A görögök a világ hét csodája közé sorolták, Josephus Flavius szerint a fogságban szenvedő zsidók véres-verejtékes munkával építették; a középkorban József gabonaraktárainak tartották őket, az arabok pedig Szúrid királynak (Kheopsz) tulajdonították, aki a piramis belsejében íratta fel az egyiptomiak titkos tudását.

Európa érdeklődése Napóleon egyiptomi hadjárata során fordult Egyiptom és a piramisok felé. A gízai csata előtt a katonákhoz intézett beszédének egyik mondata – „Katonák, négy évezred tekint le rátok!” – szállóigévé vált. A francia hadsereggel érkezett tudósok, rajzolók felmérték és lerajzolták a műemlékeket. Napóleon egy éjszakát el is töltött a nagy piramisban. A kőgúlákat titokzatosság lengte körül, hiszen elképzelhetetlen volt, miért és hogyan emelték fel őket, ezért különböző magyarázatok születtek. Érdekes módon ezek elsősorban a nagy piramisra, Kheopsz síremlékére fokuszáltak. A XIX. századtól az úgynevezett piramidológusok, akik egyáltalán nem voltak tisztában az ókori Egyiptom történetével és kultúrájával, sőt többségük a helyszínen se járt, állították fel azt az elméletet, miszerint a nagy piramis a matematikai és geometriai ismeretek összefoglalása. Egyesek úgy vélték, hogy külseje „a világmindenség nagy formuláit”, belseje „az emberiség még nem sejtett lehetőségeihez vezető utakat” fejezi ki. A számmisztikusok különböző csillagászati adatokat próbáltak kiszámítani méreteiből.

Talán még ennél is tovább megy Erich von Däniken, aki szerint a piramisok nem emberi alkotások, mert az adott kor kultúrája és eszközei nem tették lehetővé egy ilyen méretű és tömegű építmény létrehozását, tehát csak a világűrből érkezett fejlettebb civilizációk segíthettek az építkezésben. Csakis azért, hogy az itt elhelyezett, tartósított testeket majd egy későbbi visszatérés során életre keltsék. Däniken tévesen állítja, hogy a nagy piramisnak nem volt előzménye, hiszen a Gízától egészen a Fayumig elterülő nyugati nekropoliszban megtalálhatóak azok a korábbi építmények, melyek a tökéletes gúla megszületéséhez vezettek. A régészeti kutatások ráadásul egyértelműen bizonyították, hogy a piramisok királysírok voltak, amit Däniken szintén tagad.

A fő kérdés azonban még mindig adott: miért és hogyan építtettek a fáraók ilyen hatalmas sírokat az Óbirodalom (i. e. 2649-2150) korától?

A piramisépítészet fejlődése
Gíza Szakkarával és a Fayumig elterülő temetővel Memphisz sírkerülete volt. A területet már az Archaikus korban (I-II. dinasztia, i. e. 2920-2649) is temetkezésekre használták a korabeli sírok tanúsága szerint. Már ekkor élt az a szokás, hogy a halottakat a Nílus nyugati partján temették el. A királyokat ekkor bonyolult földalatti folyosórendszerrel és kultikus felépítménnyel ellátott masztabákba (masztaba = pad) temették. Csak a III. dinasztia idején Imhotep, a később istenné vált tudós és bölcs tervei alapján alakították át a masztabát lépcsős piramissá, aminek az alapja a későbbiekkel ellentétben még nem négyzet, hanem téglalap alakú. Így Dzsószer fáraó (i. e. 2630- 2611) sírja kimagaslott az arisztokrata sírok közül jelezve, hogy az uralkodó kezében összpontosul minden hatalom, s már nem első az egyenlők között, hanem az isteni lét birtokosaként Egyiptom legfőbb ura. A korszak szilárd belpolitikai helyzete és gazdasága, az erős centralizáció megvalósítása ugyanis a királyt mindenki fölé emelte, s ezt temetkezésében is érvényre akarta juttatni, hiszen egyedül a fáraó lehetett az örök élet birtokosa. Dzsószer utódai visszatértek a masztaba-típusú sírokhoz, feltehetően rövid uralkodásuk nem tette lehetővé, hogy nagyobb volumenű építkezésbe kezdjenek.

A III. dinasztia végén feltehetően Huni fáraó kezdte el építeni a médumi piramist, ami fia, Sznofru (i. e. 2575-2551) fáraó erőfeszítései ellenére is befejezetlen maradt. Ez a lépcsős építmény eredetileg gúlának készült, a lépcsőket feltehetően kitöltötték volna, de a belül megrepedt falak és a mennyezet nem tette alkalmassá királyi temetkezésre. A tökéletes gúlához vezető utolsó lépcsőfok, a dashúri tört piramis megépítése szintén Sznofru nevéhez fűződik. Mint Médum esetében, itt is túl meredek szögben kezdték építeni a falakat, így a dőlésszöget a piramis felénél megváltoztatták. A fejlődés során a sírkamra az alépítményből, azaz a föld alól fokozatosan a felépítménybe, tehát a kőépítménybe került.

A IV. dinasztia elején az építészet fejlődése lehetővé tette az első tökéletes gúla felépítését, a dashúri északi piramisét, vagyis az úgynevezett vörös piramisét, de a technikai megoldások csúcspontját mégis a gízai három piramis jelentette. A központosított, jól szervezett állam lehetővé tette ennek a monumentális munkának a megszervezését és elvégzését. Ezután a királyok hatalmával párhuzamosan a piramisépítészet is hanyatlásnak indult. A IV. dinasztia végétől az óbirodalmi piramisok jóval kisebbek és gyengébb kivitelezésűek lettek. A burkolólapok eltűnése után a sírok csak egy kőhalomra emlékeztetnek. A Középbirodalom idején technikai újításokat is bevezettek, amelyeket egyrészt a rablások gyakorisága, másrészt anyagi okok befolyásoltak. A piramis alapátlóira egy kővázat emeltek, az építményt pedig agyagtéglából alakították ki, és burkolólapokkal fedték le. A járatok bonyolultak voltak, s csapdákat is beiktattak a rablók félrevezetésére. Mai ismereteink szerint az utolsó piramist Hendzser fáraó (XIII. dinasztia) építtette Szakkarában.

A piramisok nem önmagukban álló építmények voltak, hanem a IV. dinasztiától a völgytemplommal, a felvezető folyosóval és a halotti templommal együtt alkották a fáraó temetkezési helyét, a szent kerületet. A völgytemplom a Nílustól vezető csatorna partján állt. A halotti bárkával ide hozták a fáraó testét, ahol elvégezték a mumifikálást és a különböző szertartásokat. Ezután a királyt a felvezető úton a piramis keleti oldalán álló halotti templomba vitték, ahol áldozatokat mutattak be és további rítusokra (például a szájmegnyitásra) került sor, majd ünnepélyes temetési szertartással elhelyezték a piramisban. Ezután a bejáratot, ami többnyire az északi oldalon volt, lezárták, burkolólapokkal befedték, s csak ezután bonthatták le az ide vezető rámpát. A IV. dinasztiától már nem temették a királynőket és más családtagokat a király sírjába, számukra külön kis piramisokat emeltek a királyé mellett. Fontos szerepe volt az úgynevezett lélekpiramisnak, az uralkodó „lélekházának”, egy szimbolikus sírnak, ahol a király lelke nyugodott. Ez többnyire a piramis délkeleti sarkában helyezkedett el. A halotti templomban a papok a temetés után is ápolták az istenné vált uralkodó kultuszát, melyre fedezetül földbirtokokat kaptak.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2008. szeptemberi számában olvashatják!

Cikkek a magazinból

Sorry, you need to install flash to see this content.