A Golgotai Misztérium nyomában

Talán nincs is a világnak még egy olyan szeglete, amelyet annyi szellemi irányzat tekintene bölcsőjének, mint Izrael. Az idők során sokan, sokféleképpen hívták és hívják manapság is e gyönyörű tájat, mégis, valahogy nem az elnevezések adják titokzatosságát, hanem a benne rejlő tartalom.

A lenyugvó nap kísér minket, ahogyan befordulunk a szálloda recepciója elé. Tiberiasban vagyunk, a Genezáreti-tó melletti kis településen, ahol éppen kezdenek kigyúlni az esti fények. Már a kis furgon ablakából látom, hogy egy nem mindennapi helyre érkeztünk, mert hosszú kísérőfények vezetnek bennüket a bejárat felé. Menash, a sofőrünk kipattan az autóból és ismerősként üdvözli a portást, aki kijött elénk. Kifogástalan angolsággal köszönt minket és máris int a hordároknak, hogy segítsenek bepakolni nehéz csomagjainkat. Nem igazán számítottunk efféle fogadtatásra, de jól esett a hosszú út után, hogy szinte a kezünkből kapkodják ki a poggyászt.

Már kívülről felsejlik, hogy a szálloda épület nem helyi, hanem inkább angol stílusban épült, de azt már csak beljebb érve látjuk, hogy a falak tele vannak a skót felföld képeivel és egy fura európai férfi fotójával, amint betegeket lát el éppen. Közelebb megyek a falhoz és a régies írásból kibetűzöm, hogy David Watt Torrance, egy 23 éves skót alapította a házat „Zsidók missziója” néven 1885-ben. Az ifjú skót mindent hátrahagyva ide költözött, hogy az életét a helyi betegeknek szentelje vallásra, osztályra és bőrszínre való tekintet nélkül. Ezt megelőzően Budapesten is megalapított egy missziót ugyanezen a néven. Különös érzés, hogy a Szentföld egyik legjelesebb helyén, skót környezetben Budapest köszön vissza a múltból. Ahogyan felérek a szobámba, egy szép kiadvány hever az ágyamon, benne a ház teljes történetével. Nem is csomagolok ki, csak olvasom a sorokat: a várost annak idején Heródes Antipas alapította Tiberius császár tiszteletére jó 2000 évvel ezelőtt… Bibliai idők, gondolom és lemegyek sétálni a parkba, hogy vessek egy pillantást a tóra, amit a legtöbben Galileai-tengerként ismerünk. Hogy jobban eligazodjak a történelem útvesztőiben, magammal viszem az otthonról hozott családi Bibliámat is.

Ahogyan kinyílik a lift ajtaja, ismerős dallam üti meg a fülemet. Végtelen halkan úszik végig a folyosókon Sebestyén Márta éneke, ahogy az Angol betegből ismert dallamot énekli. Megborzongok, leülök egy szépen elrendezett kerevetre, és csak hallgatom a muzsikát. Ezen az estén már másodszor idéződik fel a hazám itt, ahol erre a legkevésbé sem számítottam volna. Ahogy kiérek a kertbe, egy magasan ívelő hidat pillantok meg, ami levezet egészen a tóhoz. Végigmegyek rajta és elém tárul a fenséges látvány: szélesen nyújtózik előttem a tó, amit az Írás Galileai-tengernek említ. A félhomályban próbálom fellapozni a Bibliát, de semmi értelme: nincs elég a fény az olvasásához. Csak nézem a fel-fellobbanó fényeket a tó körül, és hirtelen eszembe jutnak a Jézus Krisztus Szupersztár című rockopera kamasz koromban látott képei. Annak idején, a nyolcvanas években ott szorongtam én is egy pécsi kertmoziban, valamikor június közepén. Mellettem kedves nyugdíjasok meredtek furcsán a vászonra, alig tudtak betelni a látvánnyal, hogy az imádott és akkoriban itthon ferde szemmel nézett Jézust látják énekelni. Sűrű csend üli meg az estét, de bennem újra felcsendülnek az ismert dallamok.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2008. januári számában olvashatják!