Illegális viadalok

Kinézek a kis bérelt autó ablakán: Havanna elegáns diplomatanegyedén suhanunk át. Hangulatos villák, rendezett kertek, minden második sarkon egy rendőr Lada – hiába, a „rend” szónak itt még van ereje.  Kicsit izgulok, bár egy helyi ismerős, Rico vezet minket, és ő ismeri a járást, de mégis csak egy titkos helyre megyünk. Egy illegális kakasviadalra.

„Persze nem olyan veszélyes ez ma már”– folytatja tolmácsunk. „ Nyilvánosan egy helyen tartanak kakasviadalt, a Lenin stadionban, igaz ott nem lehet pénzben fogadni. Az évszázados tradíció persze erős, úgyhogy a külvárosban, kertek alatt, hétvégenként mindig van egy-egy viadal. És persze ha elkapnak, komoly pénzbüntetésre ítélnek. Nincs mese…

Lassan elérjük a külső kerületeket. Ez már kicsit ijesztő; szakadt, romos telkek, lepukkant sikátorok, nem túl bizalomgerjesztő emberek lófrálnak az utcán. Bár Kubában legendásan jó a közbiztonság, valahogy nem érzem, hogy nagyon sétálgatnék itt egyedül. Régi, romos, ipari telepek felé kanyarodunk, tiszta szocializmus: sóderhalmok, fél évszázados, rozsdás traktorroncsok, Zil teherautó, nagy betonplacc. Itt a vége. Eltévedtünk.

Rico kiszáll, vált néhány szót az időközben felbukkanó helyiekkel. Mi is kipattanunk nyújtózni, elvégre öten nyomorgunk a kis 206-osban. Irtó meleg van. Megvan a cím, kocsiba be, hátra arc, indulunk visszafelé. Tekergünk még vagy 20 percet a környező utcákban, aztán egyszer csak egy nagy deszkakerítéshez érünk. Néhány ember ácsorog, kinyitják a kaput, megérkeztünk. 

Voltaképpen az egész úgy néz ki, mint egy szakadt, kertvárosi telek: fából tákolt bódék, padok és a nagy kör alakú, homokkal felszórt porond.

Azonnal levesznek minket pár euróra „parkolási díj” címén – hiába, akiről lerí, hogy turista, az itt keményen fizet mindenért. Gyanakodó pillantásokat mérnek ránk, először nem is akarnak beengedni, de pár konvertibilis peso megnyitja a kapukat. Én sem érzem annyira biztonságban magam, szorongatom is erősen a fotóstáskám, de nem nagyon törődnek velünk.

Bent nagy a készülődés. A kakasok tulajai fejüket összedugva készítik fel harcosaikat. A kakas lábán levő sarkantyúra erősítenek fel egy 4-5 centiméteres tüskét – cérnával rátekerik, majd meleg gyantaszerűséggel ráolvasztják. Ha kihűl, megdermed és erősen tartja a gyilkos fegyvert. A tüske szaruból készül, szigorú szabályok szerint. Rico szerint az igazi tüskét a teknős páncéljából lehet készíteni. Ezek az állatok amúgy is elég agresszívek, de még rumos vízzel is itatják őket – a harci kedvet fokozandó – és még ez a tüske is… Vajon mit szólnának az állatvédők?

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2009. júniusi számában olvashatják!