Séta a jövő városában

Az ipar, a természet és a kultúra nem mindig férnek meg egymás mellett. Linzben azonban kézen fogva fogadnak minket, hogy a múltból a jövőbe repítsenek. A 2009-es év egyik Kulturális Fővárosa egy rendkívül izgalmas olvasztótégely, melynek kulturális folyamából mindenki kiragadhat magának valamit. Hiszen ki ne szeretne egy virtuális szemüveget viselve egy reneszánsz mintára épült kibervárosban sétálgatni, miközben a világ talán legidősebb receptje alapján készült süteményt majszolja?

A kényelmes, Budapestről érkező vonatból Bécsben szállunk át a Linz felé tartó gyorsvonatra, ami a megállók között 200 kilométeres sebességgel száguld Felső-Ausztria központja felé. A tájékoztatók szerint az ország harmadik legnagyobb városa sokat változott az elmúlt évtizedekben: az „acél városa” egy élhető, európai metropolisszá vált. A pályaudvarra megérkezve inkább az előbbit tapasztaljuk meg. A repülőtérre emlékeztető, hatalmas acélkomplexumból kilépve kísérőnk egy rögtönzött városbemutató keretében elmondja, hogy a látvány ne tévesszen meg minket. Linz városa ugyanis a környezettudatosság egyik legjobb példája az országban, a város közel hatvan százaléka ugyanis zöldterület. Az sem véletlen, hogy a rengeteg fém ellenére idén már harmadszorra választották meg a linzi pályaudvart Ausztria legszebbjének.

Linz jó értelemben véve az ellentétek városa. A magas életszínvonal, a nehézfémipar hagyománya és a rendkívül jó foglalkoztatottság ¬– a városban a 190 ezer fős lakosság számát meghaladja a munkahelyek száma – mellé egy kényelmes, sokszínű város párosul, ahol a legmodernebb fejlesztések jól megférnek a város tradícióival. Ezt érezzük, amikor a főtér kávézói között sétálunk: a Hauptplatz (Főtér) Közép-Európa egyik legnagyobb tere, barokkos hangulatú épületei között, a lenyűgöző Szentháromság-oszlop mellett a tér közepén haladnak el a korszerű „hernyó-villamosok”. Szinte mindegyik színes szerelvényen ugyanaz a szlogen olvasható: „Linz09”. A város ugyanis a jövő évben Európa kulturális fővárosa lesz, a kitüntető címet Litvánia fővárosával, Vilniusszal együtt viselheti 2009-ben. A Duna-parti város azonban ennél többet szeretne elérni – a 2009-es év után is a kultúra városa akar maradni akkor is, ha a címet továbbadja egy másik európai városnak. Nem lesz nehéz dolga, hiszen Linzben már most szinte minden felület a kultúrát hirdeti.

Linz képe sokakat emlékeztethet más folyóparti városokra. Európa leendő „háziasszonyát” kettészeli a Duna, főterét és az azt övező Óvárost közvetlenül a folyópart mellett találjuk. A történelmi városrész meredek utcácskáin sétálhatunk fel a fölöttünk magasodó linzi kastélyhoz, amelynek múzeumában állandó és tematikus kiállítások várják az érdeklődőket. A folyó túlpartján, a kastéllyal szemben áll Linz „házihegye”, a Pöstlingberg, a város egyik legkedveltebb helye, ahol az első éttermet még az 1700-as évek közepén nyitották meg – a Kirchenwirt még ma is fogadja a vendégeket. Fölfelé érdemes a kisvasutat választani, mert a Pöstlingbergbahn Európa legmeredekebb vasúti pályáján fut. A vonat három kilométer hosszan gyűri maga alá a 255 méteres szintkülönbséget, mindezt bő negyedóra alatt.

A múlt és a jövő találkozik
A rövid városnézés után azonnal a múzeumkínálattal kezdünk ismerkedni. A város harmincegy galériájából elsőként a Lentos Szépművészeti Múzeumot választjuk. Az épület a főtértől nem messze, a Nibelungok hídjának tövében található, de egyébként sem nehéz eltéveszteni – a leginkább egy Tetris-elemre emlékeztető üvegpalota azonnal szemet szúr. Az éjszakánként fényárban úszó, futurisztikus épület kockaformája a belsejében sem törik meg. A díszítés nélküli, hatalmas, világos terekben semmi sem vonja el a figyelmünket az éppen aktuális kiállításról, ami Oskar Kokoschka, a XX. század első felében alkotó expresszionista művész életművét hivatott bemutatni. Az emeleten épp egy kortárs fotókiállításba szaladunk bele, a 2500 négyzetméteres, gigantikus termet – amely Ausztria legnagyobb múzeumi kiállítóterme – napközben természetes fénnyel világítják meg, hogy minél könnyebb legyen a fényképekre koncentrálni. Kicsit úgy érezzük magunkat, mint egy bútorozatlan, fényes nappaliban, ahol nyugodtan, feszengés nélkül barangolhatunk jobbra-balra - a nagy terek miatt egyébként sincs szigorúan kijelölt útvonal.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2008. szeptemberi számában olvashatja!